2011. január 20., csütörtök

Twin Light - Ikerfény - 1. Fejezet - Döbbenet



/Edward szemszöge/:

Jake, mélyebben belerogyott a székbe, kényelmesnek tűnt a számára. A csupasz lábát Rosalie-hoz közel lóbálta, amire a nővérem, szinte azonnal megmerevedett. Néhány perc telt csupán el, mikor Bella kérte Rosalie-t, hogy töltse újra a poharát. Múlva. Érezni lehetett a fuvallatot, amit Rosalie kilélegzett a felfelé vezető lépcsőn, hogy még több vért szerezzen szerelmemnek és a kis féregnek, ami az én drága Bellámon élősködött. Ez Rose-tól különösen nagy szó volt. Egy furcsa hangra lettem figyelmes.
 - Mondtál valamit? – kérdeztem zavarodottan, mert nem voltam képes beazonosítani a hang forrását. Talán, már megőrültem, és csak beképzelek magamnak olyan dolgokat, amik valójában nincsenek.
Bellára pillantottam, ő pedig rám. Mindketten zavartak voltunk.
 - Én? – kérdezte egy másodperc múlva – Nem mondtam semmit – feltérdeltem, majd Bella felé mozdultam. Kedvesem arcára fókuszáltam, hogy kiolvassak valamit a fejéből, de nem sikerült.
 - Mire gondolsz most? – bámultam rá üveges tekintettel.
 - Semmire. Mi történik?
 - Mire gondoltál egy perccel ezelőtt? – kérdeztem.
 - Csak... – habozott - Esme szigetére. És a tollakra.- A többieknek ezt nem igazán érthették, bár ha én arra az időre gondolok nekem is szép emlékek jutnak eszembe.
 - Mondj valami mást – suttogtam.
 - Mint mi? Edward, mi történik? - Újra hallottam a hangot, de most már sokkal jobban felerősödve. Hallottam egy zihálást mögöttünk, tudtam, hogy Rosalie visszajött és pont olyan megdöbbenten néz minket, mint a többiek. Nagyon finoman mindkét kezemet Bella hatalmas kerek pocakjára helyeztem. Óvatosan, nehogy fájdalmat okozzak neki.
 - A f… - nyeltem el a szót - A… baba hangja olyan, mint a te hangod. De valamit nem értek, mintha mást is hallanék.
 - Szent Isten, te hallod őt!? És mit jelentsen az, hogy mintha mást is hallanál? - kiáltotta Bella. Szemei felragyogtak, mint mikor Esme szigetén először megcsókoltam. A következő másodpercben megremegett a kezem, ahogy Bella hasának legfelső csúcsához mozdítottam, majd finoman megsimítottam a pontot, ahol megmozdult.
 - Shh – suttogtam - megijesztetted ezt…őt.
A szemeim szélesre tártam és tele lettek csodálattal. Bella megpaskolta hasának oldalát.
 - Sajnálom, baba - erősen odafigyeltem, a fejem a kidudorodás irányába billentettem - Mit gondol most? - követelte mohón Bella. Egy kis szünetet tartottam, majd felnéztem. Az ő szemei is tele voltak hasonló félelmekkel, mint amiket én érezhettem.
 - Boldog - mondtam kétkedő hanggal – de még mindig annyira furcsa valami – folytattam, ezúttal az orrom alatt motyogva, hogy Bella ne értse. Bella lélegzete elakadt, és lehetetlen volt nem érzékelni a megszállott ragyogást a szemeiben. Az imádat és a rajongás. Nagy, kövér könnycseppek árasztották el szemeit, amik csendesen futottak lefelé az arca hosszában és kanyarodtak el mosolygó ajkai fölött. Bellával együtt csodálkoztam, hogy lehetséges ez.
 - Természetesen boldog vagy, bájos baba, természetes az vagy - dúdolta, miközben könnyben úszott arccal simogatta a hasát – Hogyan tudnál nem az lenni, teljes biztonságban, melegben és szeretetben? Annyira szeretlek téged!

/Jacob szemszöge/:

Edward egy távolabbi helyre bámult, az arca fakó volt, mintha figyelne valamit.
 - Mi az? - kérdezte Bella, az arca a távolba izzott - Mit gondol most? - Először nem válaszolt neki, aztán mi mindannyian újra megrendültünk. Három különböző és különálló sóhajt hallatott. A fülét gyöngéden ráfektette a hasára.
 - Szeret téged - súgta Edward, mélységesen elkábulva – Várj, még egyszer megszólalt. Imád téged. - Abban pillanatban tudtam, hogy egyedül vagyok.
Meg akartam rúgni magam, amikor rájöttem, mennyi mindent tartottam számon azon az utálatos vámpíron. Mekkora hülyeség – ha valaha megbízol egy piócában! Természetesen a végén elárul. Számítottam rá, hogy az én oldalamon legyen. Számítottam rá, hogy jobban szenved, mint amennyire én szenvedtem. De tévedtem!
És mindenek felett, számítottam rá, hogy jobban gyűlöli azt a felháborítóan undorító dolgot, ami megöli Bellát, mint én. Bíztam benne ezzel a dologgal kapcsolatban.
És a végén, teljesen egyedül maradtam a gyűlöletemmel, és azzal a fájdalommal, ami annyira rossz volt, mintha kínoztak volna. Mintha lassan a borotvapenge éle ágyást húzott volna végig az egész bőrömön keresztül.
A fájdalom annyira rossz volt, hogy mosolyogva venném a halált, csak valahogy kijussak innen.
A forróság feloldotta a fagyott izmaimat, és a lábra álltam. Mind a három fej felemelkedett, és láttam a szenvedésemet Edward arcán keresztül fodrozódni, mikor a gondolataimban turkált.
 - Ahh - fojtotta el.
Nem tudtam, mit teszek. Ott álltam. Remegve. Készen a menekülésre, a legelső szökésre, amire csak gondolhattam. Úgy mozogva, mintha kígyóra akadtam volna, Edward odarepült a kicsi asztal végéhez és kirántott valamit a fiókból. Nekem dobta, én reflexből elkaptam a tárgyat
 - Menj, Jacob. Menj el innen - nem élesen - hajítva mondta a szavakat nekem, mintha ezek életbevágóak lettek volna. Segített nekem megtalálni a menekülésemet, amiért majd meghaltam. A tárgy a kezemben egy készlet autókulcs volt.

***

Köszönöm – suttogta Edward, elég halkan ahhoz, hogy Bella ne hallja meg. Szavai felforrósították a többi vámpírt, láttam a szemem sarkából.
 - Nos? – kérdezte Bella – Hogy telt a napod?
 - Remekül. Elmentem kocsikázni. Lógtam kicsit a parkban – megráztam a vállam.
 - Jól hangzik.
 - Persze biztosan – Rose felé küldött egy hosszabb pillantást.
 - Rose? – kérdezte. A szőke kuncogott.
 - Megint?
 - Azt hiszem az utóbbi pár órában 2 gallont ittam meg – magyarázta Bella. Edward és én is inkább félrehúzódtunk, amíg Rosalie felemelte Bellát a kanapéról, hogy a fürdőbe vigye.
 - Mehetek a lábamon? - kérdezte Bella – Megmerevedtek a lábaim.
 - Biztos vagy benne? - kérdezte Edward.
 - Rosalie majd elkap, ha nem bírnának el a lábaim. Ami könnyen megtörténhet, mióta nem használtam már őket. - Rosalie finoman letette Bellát a lábaira, kezeit Bella derekán nyugtatva. Bella kezeit előre nyújtva, kicsit megingott.
- Ez jólesik – sóhajtotta - Pfúj, mekkora vagyok - Tényleg az volt. Hatalmas pocakja feltűnően óriási volt.
- Egy napig még - mondta, majd megsimogatta a hasát - Elfogott a rémület, de igyekeztem megtartani magamnak az érzést, hogy ne láthassák arcomon. Már csak egy napig kell tartanom magamat, igaz?
 - Minden rendben. Hoppá – ó, ne!- A csésze, amit Bella az egyik karfára tett, leborult, mindent beborítva sötét vérrel. Automatikusan lendült egyszerre három különböző kar, Bella lehajolt, hogy elkapja. Ez volt a legrosszabb, félelmetes hang tört elő a hasából.
 - Ó! - sikította. Aztán egészen puha lett, zuhant a padló felé. Rosalie még épp időben elkapta, mielőtt a padlóra esett volna. Edward is ott állt mellette, kinyújtott karokkal.
- Bella? - kérdezte, majd zavart lett tekintete, és megijedt a rá váró jövőtől. Fél perccel később, Bella sikított.
Ez csupán egy sikoly volt, egy vérfagyasztó, haldokló sikoly. A borzalmas hang, hörgésbe fulladt, szemei fent akadtak, feje hátrahanyatlott. Teste megfeszült, Rosalie védő karjai között, majd, úgy tört elő torkából a vér, mintha egy szökőkútból ömlene.
Bella vörösben ázó teste megrándult, és rázkódni kezdett Rosalie karjaiban, mintha csak elektromos árammal végeznék épp ki. Mindez alatt, arca üres volt – öntudatlan. A testéből jövő vad rágás mozgatta őt. Ahogy rázkódott, minden rándulás éles töréssel és reccsenéssel járt. Rosalie és Edward megfagytak egy fél pillanatig, aztán összetörtek. Rosalie a kezébe kapta Bella testét, és olyan gyorsan kiabált, hogy nehéz volt külön szavakra bontani. Edward és ő felrohantak a lépcsőn keresztül az emeletre. Utánuk rohantam.
- Morfium! - ordította Edward Rosalie-nak.
- Alice- hívd fel Carlisle-t telefonon! - sikoltotta Rosalie. A szoba, amibe követtem őket, olyan volt, mintha egy sürgősségi kórterem lett volna felállítva egy könyvtár közepén. A fények ragyogó fehérek voltak. Bella az asztalon feküdt a vakító fények alatt, a bőre kísérteties volt a reflektorfényben. A teste puffant, akár egy hal a homokon. Rosalie lefogta Bellát, széttépte és felhasította a ruháit, amíg Edward egy fecskendőt szúrt a karjába.
Hányszor képzeltem el meztelenül? De most képtelen voltam odanézni! Féltem, hogy ez marad meg bennem emlékként.
 - Mi történik Edward?
 - Fuldoklanak! Biztos levált a placenta!
 - Hogy érted, hogy fuldoklanak? – szinte üvöltöttem.
 - Ketten vannak – válaszolta röviden.
 - Hogy? - Ennél a pontnál Bella is észhez tért. Sikoltva válaszolt, ami mintha átszakította volna a dobhártyám.
 - Vegyétek ki őket - sikoltotta - Vedd ki őket. MOST! - láttam, ahogy a vörös pontok kirepültek, amikor a sikolyától elpattantak az erek a szemében.
 - A morfium - morogta Edward.
 - NEM! MOST! - Egy újabb véráradat fullasztotta el, kiabálás közben. Edward felemelte a fejét. Reménytelenül küzdött, hogy kitisztítsa a száját, és újra kapjon levegőt. Alice beszökkent a szobába és egy kis kék fülhallgatót csíptetett Rosalie haja alá. Aztán eltávolodott, arany szemei szélesek és tüzesek voltak, mialatt Rosalie őrjöngve sziszegett a telefonba. A fényáradatban, Bella bőre inkább vörösnek és feketének tűnt, mintsem fehérnek. Sötétvörös véraláfutás jelent meg a hatalmas, iszonyatos dudor alatt a hasán. Rosalie kezében megjelent egy szike.
 - Hagyd hatni a morfiumot! - üvöltött rá Edward.
 - Nincs rá idő - sziszegte Rosalie - Haldoklik.
A keze Bella hasa alá siklott, ahonnan élénkvörös vér ömlött. Felmetszette a bőrét. Olyan volt, mintha kiborítottak volna egy vödröt, mintha teljesen kinyitnák a csapot. Bella megrándult, de nem sikított. Még mindig fulladozott.
Azután Rosalie elveszítette az összpontosítását. Láttam, milyen gyorsan változik meg az arckifejezése, láttam, ahogy az ajkát visszahúzza a fogairól, és ahogy a szemei feketén csillognak a szomjúságról.

/Edward szemszöge/:

- Ne, Rose! - üvöltöttem, miközben kezeimmel, próbáltam Bellát feltámasztani, hogy lélegezni tudjon.
Jacob Rosalie-ra vetette magát, keresztülugorva az asztal felett anélkül, hogy bármit megzavart volna. Megütötte a kőkemény testét, nekilökve őt az ajtónak, Rosalie kezében lévő szike mélyen beleszúródott Jake bal karjába. A jobb tenyerével átfogta az
arcát, lezárva az állkapcsát és a magasba emelte. Arra használta a szorítását Rosalie arcán, hogy kilengesse a testét, így hasba tudta rúgni; olyan volt, mintha betonba rúgna.
Nekirepült az ajtókeretnek, elhajlítva az egyik oldalát. A kis hangszóró a fülében darabokra
tört. Megjelent Alice, és a torkánál fogva a hallba rángatta.
Rosalie nem ütött vissza, tűrte, hogy elvigyék. Azt akarta, hogy mi győzzünk. Hagyta, hogy így elbánjak vele, csakhogy megmentse Bellát. Vagyis, hogy megmentse ezt az izét. Jake kitépte a szikét karjából.
  - Alice, tűntesd el innen! - kiabáltam rá. - Vidd el Jasperhez, és tartsd ott! Jacob, szükségem van rád! - Visszakanyarodott a műtőasztal felé, ahol Bella elkékült, szélesre nyitott, merev szemekkel bámult minket.
 - Lélegezteted? - morogtam rá Jake-re gyorsan és követelőzően.
 - Igen! - Éreztem, ahogy Jake felméri az én arcomat is, hogy bírom- e a vért, de semmit sem láthatott, hiszen engem most csak Bella érdekelt. Hogy életben maradjon, hogy túl élje.
 - Lélegeztesd! Kiveszem őket, mielőtt... - Egy újabb éles törés hallatszott Bella testéből, az eddigi leghangosabb, olyan hangos, hogy mindkettőnket megfagyasztott a döbbenet, és vártuk a sikolyát. Semmi. A lábai, amik eddig kínban vonaglottak, ernyedtek lettek, és természetellenes pózba estek.
 - A gerince – fuldokoltam elborzadva.
 - Vedd őket ki belőle! - vicsorogta, felém dobva a szikét - Most már semmit nem fog érezni! Jake Bella feje felé hajolt, majd miután meggyőződött arról, hogy szerelmem szája tiszta rányomta száját Bella ajkaira és telefújta tüdejét levegővel.
Én és Jake is éreztük, ahogy a rángatózó teste megemelkedik, szóval semmi nem torlaszolta el a torkát.
Hallottam, ahogy a szíve egyenetlenül dörömböl - Ne engedd - Gondolta magában Jake miközben vadul, egy újabb adag levegőt fújt a testébe - Megígérted. Ne engedd leállni a szíved - követelőzött Jake.
Mivel a szikével nem tudtam átjutni a kemény burkon kénytelen voltam radikálisabb eszközöket bevetni, annak érdekében, hogy megmentsem Bellát és a kicsiket is. Ahogy a kemény burokba harapta, olyan fémes hangja volt, mint mikor egy újszülött vámpírt ölünk meg éppen. Jake futólag rám pillantott, hogy lássa, ahogy az arcom a dudornak nyomom. Vámpír fogak – biztos módja, hogy keresztülhatoljanak egy vámpír bőrön. Jake megborzongott, ahogy belevájtam fogaimat a kemény burokba.
 - Maradj most velem Bella! - üvöltötte Jake. - Hallasz engem? Maradj! Nem hagyhatsz el. Ne engedd leállni a szíved! - Jake szemein keresztül figyeltem Bellát, miközben egyre beljebb jutottam a burokban. Bella a teste hirtelen mozdulatlanná vált, mikor kivettem az első babát, és a lélegzése hozzávetőlegesen javult igaz a szíve továbbra is dübörgött. Edward suttogott.
 - Renesmee - Szóval Bella tévedett. Nem az a kis fiú volt, akit elképzelt.
Fogd meg! – üvöltöttem Alice-re, majd folytattam. Egy újabb kis teremtményt, emeltem ki Bellából.
 - Mit szólsz kedvesem, itt a második kislányunk, Carlie - rápillantottam, szemei egyetlen másodpercre ismét becsukódtak. Majd újra kinyíltak, ahogy véget értek a szenvedései. Ismét Bellára néztem, aki rám emelte tekintetét, majd kinyújtotta karját a picikért.

/Jacob szemszöge/:
Lecsoszogtam a lépcsőn, akár egy nyomorék öregember. Megpihentem a legalsó fokon, összegyűjtve az erőmet, hogy kijussak az ajtón.
Alice nem messze a kanapén ülő Rosalie-tól állt, kezében az egyik parazitával. Pontosan ugyanúgy gügyögött a kezében lévő, bepólyázott teremtménynek, mint a szőke. Hallaniuk kellett, ahogy megállok, de nem figyeltek rám.
Rosalie a fehér kanapé tiszta végén volt, háttal nekem, gügyögött és motyogott a karjaiban lévő takaróba bugyolált valaminek.
Talán most boldog. Rosalie megkapta, amit akart, és Bella soha nem fog visszajönni, hogy elvegye tőle a két kis parazitát. Azon tűnődtem, vajon a mérgező szőke mindvégig ebben reménykedett?
Valami sötétet tartottak a kezeikben. Kapzsin szívó hang jött mindkét apró gyilkos felől. Vér szaga a levegőben. Emberi véré. Persze, hogy vért akartak. Mi mással etethetnél olyasfajta szörnyetegeket, amik brutálisan képesek megcsonkítani a saját anyjukat? Talán Bella vérét itták.
Talán.
Az erőm visszatért, ahogy hallgattam a két kis hóhér etetésének hangját.
Valamik, amiket el kell pusztítani.

***

Mind a kanapén ültünk, kivéve Edwardot és Bellát, aki még mindig szenvedett. Carlisle azt mondta, hogy jól tűri az átalakulást. A két kislány ezúttal már Esme és Rosalie kezében nyugodott, még mindig bebugyolálva az apró takarókba.
 - Mégis, hogy lehetséges, hogy nem hallottuk, hogy ketten vannak? – kérdezte suttogva Esme.
- Edward említette, hogy furcsán hallja őt, de csak a szülés közben vette észre, hogy mindez azért volt, mert ketten vannak.

***

Felpillantottam és a gyilkos nézett rám Esme válla fölött, a pillantása sokkal tisztább volt, mint bármely újszülött teremtmény pillantása. Meleg barna szemek, tejcsokoládé színben pompázva – pontosan olyan, mint valaha Belláé. A remegésem abbamaradt; forróság öntött el, erősebb, mint valaha, de valahogy újfajta hőség – nem lángolás.
Izzás volt.
Minden kinyílt bennem, ahogy félig-vámpír, félig-ember gyermek apró porcelán arcára néztem. Minden szál, ami eddig az életemhez kötött, most azonnal szétszakadt, mintha elvágták volna egy köteg léggömb madzagját. Mintha minden, ami azzá tett, ami voltam – a szerelmem az emeleten fekvő halott lány iránt, a szeretetem apám iránt, a hűségem az új falkám iránt, a szeretetem a családom iránt, a gyűlöletem az ellenségeim iránt, az otthonom, a nevem, én magam – elvált volna tőlem- nyissz, nyissz – és felszállt volna semmibe.
De nem hagyott sodródni. Egy új szál kötött oda, ahol voltam. Nem egy, hanem egymillió. Nem szálak, hanem acél kötelek. Egymillió acél kötél, ami egy dologhoz kötött – az univerzum közepéhez. Most már értettem – hogy az univerzum egy pont körül forog. Soha nem láttam az univerzum szimmetriáját ezelőtt, de most világossá vált. A föld gravitációja nem kötött többé oda, ahol álltam. A kislány, a vörös vámpír karjaiban volt az, aki itt tartott.
Renesmee.
Mikor rám nézett a szíve eszeveszett dörömbölésbe kezdett, hát ő lenne a bevésődésem?

***
- Nem kísérleteztünk már eleget egy napra? - kérdeztem, a hangom kissé magasabb volt az izgatottságtól - Oké, Bella nagyszerűen csinálta, de ne erőltessük túl.
- Mi a problémád, Jacob? Követelte Bella. Gyengén rántotta Renesmee-t körülfogó kezeimen, és erre közelebb lépetem hozzá. Ahogy összeszorultunk, Renesmee megérintette mindkettőnk mellkasát.
Edward felém sziszegett.
 - Csak mert megértem, még nem azt jelenti, hogy nem foglak kidobni, Jacob. Bella rendkívül ügyes volt ma. Ne rontsd el ezt a pillanatot számára.
 - Segíteni fogok neki kihajítani téged, kutya - ígérte Rosalie, hangja forrt -Tartozom neked egy hasba rúgással - Nyilvánvalóan Rosalie elfelejtette, hogy csak az ő érdekében tettem, nehogy Bellára támadjon.
Bella figyelte nyugtalan, félig mérges arckifejezésemet. Szemeim Renesmee arcára szegeződtek. Mindenki összetömörült, legalább hat különböző vámpírral érintkeztem ebben a pillanatban, ami ha nem lenne Renesmee még zavarna is.
Bella azt hihette csak miatta, vagyok képes elviselni mindezt. Most szemmel láthatóan zavarta, hogy ennyire csak a lányára figyelek, aztán mikor rájött mi is történhetett kifakadt.
- Nem!- Zihálta.
Jasper fogai összeszorultak és Edward karjai átfogták Bella mellkasát, mint egy szorító óriáskígyó. Azonnal kivette Renesmee-t a karjaiból ugyanabban a másodpercben, és nem próbált ellenkezni. Mert tudtuk, hogy jön – a kitörés, amire mind vártunk.
- Rose - Mondta fogain keresztül kipréselve, nagyon lassan és pontosan -Fogd Renesmee-t!-
Rosalie kitárta kezeit, és felém nyújtotta, majd átadtam neki Nessie-t. Mindketten hátrálni kezdtünk tőle.
 - Edward, nem akarlak bántani, szóval kérlek, engedj el - Suttogta férjének, aki először tétovázott - állj Renesmee elé - Javasolta, neki.
Edward megfontolta, és aztán elengedte. Vadászguggolásba hajolt, majd tett két lassú lépést felém.
- Nem tetted meg! - Morgott rám, olyan igazi vámpír módjára. Hátrálni kezdtem, tenyeremet feltartottam, próbáltam érvelni neki.
 - Tudod, hogy ez nem olyan, amit kontrollálni tudok.
 - Te hülye korcs! Hogy tehetted? Az én bébim - kihátráltam a főbejáraton, miközben Bella nagy lépésekkel követett, félig futva hátráltam le a lépcsőn.
- Nem az én ötletem volt, Bella!
- Még csak egyszer tartottam kezeimben, és te már azt hiszed, hogy neked van valami hülye farkas igényed rá? Ő az enyém.
 - Én tudok osztozkodni - mondtam esdeklően, miközben visszavonulót fújtam a pázsitra.
 - Adj neki! - hallottam meg Emmett hangját mögöttem. A család férfitagjai számítottak erre a kimenetelre, ha jól emlékszem Emmett és Jasper még fogadtak is. Bella látszólag nem fordított túl sok figyelmet az elhangzottakra. Túl mérges volt ahhoz, hogy most a gyerekes beszólásaikkal foglalkozzon.
 - Hogy merészeltél bevésődni a bébimbe? Elvesztetted az eszed?- Kérdezte egyre ingerültebben Bella.
 - Ez akaratlan volt! - bizonygattam, visszaszorulva a fákhoz.
Aztán már nem voltam egyedül. Két óriási farkas jelent meg, oldalról támogatva engem. Leah rá vicsorított. Egy félelmetes morgás szűrődött át Bella fogai között Leah felé.
 - Bella, megpróbálnál figyelni, csak egy pillanatra? Kérlek? Könyörögtem neki -Leah, vissza!- Tettem hozzá.
Leah gúnyosan elhúzta a száját és nem mozdult meg, én, pedig egy ezért még számolunk pillantást vetettem rá.
- Miért kellene figyelnem?- sziszegte Bella. A düh eluralkodott a rajta. Minden mást elhomályosított számára.
- Mert te vagy az, aki ezt mondta nekem. Emlékszel? Azt mondtad, hogy egymás életéhez tartozunk, igaz? Hogy egy család vagyunk. Azt mondtad, úgy kellene lennünk egymásnak. Szóval… most azok is vagyunk. Ez volt, amit akartál - vérengzően nézett rám. A szemeiben láttam, hogy homályosan felderengenek ezek a szavak. De hiába volt minden Bella, csak nem nyugodott le.
 - Azt hiszed a családom része leszel, mint a vőm?- sikította, pedig igazából úgy hangzott mintha énekelne. Emmett felröhögött.
 - Állítsd meg őt, Edward - motyogta Esme - Nem lesz boldog, ha megsebesíti - de Bella még mindig őrjöngött mérgében.
 - Nem! - bizonygattam ugyanakkor én is.
 - Hogy láthatod így a dolgokat? Ő csak egy bébi, az Isten szerelmére!
 - Ez az én érvem - ordított rám ismét.
 - Tudod, hogy nem úgy gondolok rá! Gondolod Edward életben hagyott volna engem ilyen sokáig, ha azt tenném? Csak annyit akarok, hogy biztonságban legyen és boldog – ez olyan rossz? Olyan más, mint amit te akarsz?- ordítottam vissza.
 - Elképesztő, igaz? - hallottam Edward motyogását.
 - Még egyszer se ment a torkának - értett egyet Carlisle, aki aléltnak tűnt, elképesztő, hogy most is ezen morfondíroznak.
 - Rendben, ezt te nyerted meg - mondta Emmett fintorogva, mikor Bella hátrálni kezdett.
 - Távol fogod tartani magad tőle! - sziszegte a fogai között Bella.
 - Azt nem tehetem! - Kezdtem újra érvelni.
Próbáld meg, mondjuk mostantól kezdve - préselte ki fogai között.
 - Ez nem lehetséges. Emlékszel mennyire akartad, hogy körülötted legyek? Milyen nehéz volt egymástól távol lennünk? Ez már eltűnt számodra, igaz? - Bella furcsán bámult rám, ezért folytattam - ő volt az - mondtam - Már a kezdetek óta. Együtt kellett lennünk, már akkor is, csakis miatta - Láttam Bellán, hogy feldereng neki az emlék, viszont abban nem voltam biztos meg is értette azt.
 - Fuss, amíg tudsz - fenyegetett meg ismét.
 - Gyerünk, Bells! Nessie is kedvel engem - bizonygattam, bár mint utóbb kiderült nem éppen a megfelelő módon. Bella, hirtelen szoborrá dermedt, a légzése is leállt és a hangok hiánya nyugtalan reakciót váltott ki belőlem.
 - Hogy… nevezted őt? - kérdezte Bella, ismét dühös tekintettel.
Hátráltam egy lépést, és zavarba jöttem.
 - Nos – motyogtam - a név, amivel előjöttél, elég hosszú és …
 - Te becenevet adtál a lányomnak a Loch Ness-i szörny után? - visította, majd egy harcias ugrással rám vetette magát.
 - De, hogy képzeled? Soha nem tennék ilyet - a szabadkozásom feleslegesnek bizonyult.
Bella nekifutásból ugrott, és már vártam a csattanást, de az nem jött el. Helyette csak egy vonyítást hallottam és hatalmas puffanást nem messze tőlem. Az összes Cullen másodperceken belül mellettünk volt, kivéve Alice-t, aki a kicsikre vigyázott bent. Amikor lepillantottam Seth a földön feküdt immáron emberi alakjában.
 - Te jó ég Seth, ne haragudj! Nem te voltál a célpont, hanem az- az idióta alfád - kezdett azonnal sűrű bocsánatkérésbe Bella.
Hoztak Sethnek egy takarót, majd felvitték Carlisle szobájába, ami még mindig műtőnek volt berendezve. Leah idegesen futott az erdőbe, majd jelent meg pár perccel később emberként, hogy megnézze az öccsét. A bejárati ajtónál nem ment tovább, inkább megkért, hogy én menjek vele. Seth, magához tért miközben Carlisle vizsgálta. Mint kiderült szerencsére csak a keze törött el, de az is hamar rendbe jön. Már épp mentem volna Leah-hoz a friss hírekkel, mikor Esme és Alice jelent meg a kezében a két kicsivel. Mikor Seth-re pillantottam, olyan volt, mint akit elbájoltak. Megbabonázva nézte Belláék másik lányát és Carlie is teljesen elbűvölve figyelte Sethet.
 - Na ne, már megint? - hallottam meg Edward kiabálását lentről.

7 megjegyzés:

Titti írta...

Szia

Gratulálok nagyon jó lett az első fejezet. Ikrek hát nem gondoltam volna, de nagyon jó lett. Főleg mikor Bella nekitámad Jaknek és Seth védi, de az utána való bevésődés, Bella ezt hogy fogja megemészteni- két farkas is a családban?
Nagyon várom a következőt.
puszi

bea írta...

Sziasztok!
Hű, hát, hűűűű, nagyon jó lett!!!!!
Szépen összehoztátok, gratula!!!:)
Én is kíváncsi leszek Bella reakciójára, ha megtudja, nem csak Jake vésődött be az egyik lányába, hanem Seth is. :P
Azt hiszen, nem fog többet bocsánatot kérni Seth-től, hanem inkább nekiesik még egyszer! xD
Nagyon várom már a következőt, ügyesek vagytok!
Puszi!

Shyla írta...

Sziiasztok..
Hűűű... Ez azért durva így belegondolva, h mindketten bevésődtek, de nagyon jó lett.
Háát nagyon várom a kövit, remélem, azért senkinek nem lesz baja..xD
Pusszii, Jucii.

Névtelen írta...

Sziasztok! Nagyon jó lett!!! Eszembe sem jutott volna sose, ha ti nem találjátok ki! ügyes...nagyon tetszik puszyy Lilla

Allice írta...

Szia!
Nagyon jó lett! Nagyon meglepődtem az ikrek hallatán. Nagyo jól leírtátok Jacob szemszögéből Bella szenvedése közti időt. Az is meglepett, hogy Seth is belevésődött az egyik lányba. "Na ne, már megint?" Ez a mondat nagyon tetszett. Várom a folytatást!
Puszi Allice

Florence Ploody írta...

Hali!
Hát, én eléggé dühbe jönnék ha a gyerekem aki most született, egy farkas bevésődése lenne xD
Wáá, komolyan! Annyira jó volt!
Siessetek!
Pusz

Anne Wolf írta...

Csak egy nagyon hosszú töltelék szó:
Húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú!!!!!!!!!!!!!